Gyerek vagy Projekt-management?

Ideje újragondolni, mire van szüksége egy gyereknek!

Képzeljünk el egy mai átlagos családot: reggel a gyereket el kell vinni iskolába, ahol kap valamiféle fejlesztést, majd különóra, vagy edzés délután, majd "valamitjavító-fejlesztő" tréning következik, utána pedig a hét valamely napján logopédia, esténként pedig csendes környezetben „feltöltő” meditáció. De vajon tényleg ezekre van szüksége egy gyereknek?

Fejlesztések, programok és a modern gyerekkor

Szülőktől gyakran halljuk: „csak a legjobbat akarom a gyerekemnek.” De vajon a legjobbat úgy érjük el, ha folyamatosan fejlesztésekre hordjuk őket? A gyerek pedig már alapból tiltakozik minden ellen.

Néhány évtizeddel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna. Akkoriban a gyerekek „csak” gyerekek voltak, és – ki hinné? – mégis felnőttek mentális problémák nélkül. De ma már más a világ, igaz? A gyerekek most szinte „projektek,” akiket fejleszteni kell, hogy megfeleljenek a modern elvárásoknak. Mert a felnőttek tudják, hogy stabil jövőt szánnak nekik. De mégis miért teszi ez a fel növekvő gyermeket mégis bizonytalanná? Mert nagyon is határozott megjelenésük mögött rengeteg bizonytalanság bújik meg.

Mi változott?

Vegyünk például egy egyszerű helyzetet: egy fa. Régen a gyerekek felmásztak rá, néha leestek, majd újra felmásztak. Nem volt szükség „felügyelt” fán mászásra. A neurológiai fejlődésükhöz nem kellett más, csak tér, idő és szabadság. Mára viszont annyi támogatás, segítség, védelem, fejlesztő program és modern csoda született, hogy a gyerekeknek valóságos szakértői csapat segít „gyerekként” élni. De ezek a fejlesztések csak tüneti kezelések maradnak, ha nincs meg az alap – az a természetes, mozgásos és szociális tapasztalat, ami az idegrendszerük fejlődését ösztönözné.

A jóléti társadalom paradoxona

Hogyan lehet az, hogy a modern társadalom gyerekei, akik „mindent megkapnak,” mégis hiányt szenvednek az alapvető mozgásos és kognitív fejlődési lehetőségekben? Az egyik óvodai iskolaérettségi felmérés során például csak egyetlen gyerek felelt meg teljesen – egy Mongóliából érkező kisgyerek. Az ő izomzata, mozgáskoordinációja és figyelme úgy fejlődött, ahogyan azt a természet adta meg neki, nem pedig a modern életmód. (Bár ott is van internet meg tévé, de valahogy nem az a legfontosabb.)

Hol vannak az alapok?

Ezekkel a változásokkal szemben a gyerekek nagy része nem találkozik olyan alapvető kihívásokkal, mint az egyensúlyozás, kúszás, mászás vagy akár a természetes légzés. A modern élet sok esetben elvett tőlük minden apró testi-lelki próbát, amely segítené a mozgásuk, a testtartásuk, sőt, a szájüregi funkcióik természetes fejlődését is. Nem véletlen, hogy ma már olyan alapokra is figyelnünk kell, mint a helyes nyelés vagy a légzés, amelyek korábban magától értetődőek voltak. Itt jön képbe az a szemlélet, amely a fejlődést az alapok megerősítésével kezdi.

Egy lehetséges megoldás: vissza az alapokhoz

Pontosan ezekből a hiányosságokból kiindulva született meg a Dsmile Body Balance program. Nem célja, hogy felülírja a fejlesztő foglalkozásokat, hanem hogy biztosítson egy alapot, amelyre minden további terápia épülhet. A megfelelő nyelési technika, megfelelő állapotba hozza a beszédszervi izmokat és így javul az artikuláció. A légzés a legelemibb funkcióink egyike, jelentősen befolyásolja a test működését, beleértve a "vezérlő központ", az agy működését is. Mind ennek a "kerete" a testtartás, amely mint egy szekrény rendszerbe foglalja a tartalmat. Ezek mind-mind olyan célterületek, amelyekre – paradox módon – a modern gyerekeknek (és felnőtteknek) szükségük van, hogy megfelelően működjenek. A cél nem az, hogy „újabb fejlesztést” adjunk hozzá, hanem hogy visszaállítsuk azokat az elemeket, amelyeket a természet valaha automatikusan biztosított.

Újragondolásra fel!

Talán a valódi megoldás nem az újabb és újabb terápiák és foglalkozások sora lehet. Talán csak hagynunk kellene a gyerekeket gyereknek lenni és olyan mintát mutatni, ami alapján felkészülhet az életre. Ehhez azonban a felnőtteknek kell újra programozniuk a szokásaikat, hiszen a gyermekkor a mintatanulásról szól. A tapasztalatszerzés nem működik monitorról.

Ehhez sokszor csak apróságokra van szükség: mint pl. egy közös bevásárlás, főzés, étkezés, amely során élvezünk minden falatot, és annyit eszünk, amennyitől épp jól lakunk. (Az étkezés viszont nem egy folyamatos napi tevékenység.) Közös rendrakás, vagy teregetés, bármilyen házimunka, esti mese, amit a szülő olvas fel, stb.

Szóval: Kalandra fel! nincs más tennivalók, mint helyreállítani a természetes alapokat, és ezáltal megnyitja az utat a fejlődés előtt – egy olyan utat, amely az egyszerűbb, de nem kényelmesebb élet felé vezet.

 #fejlesztés #logopédia #szájlégzés #testtartás #életmód